Tartalomjegyzék
Panaszok és közérdekű bejelentések
A panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény (a továbbiakban: Panasztörvény) értelmében:
- Panasznak minősül – elnevezésétől függetlenül – az olyan kérelem, amely egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul, és elintézése nem tartozik más – így különösen bírósági, közigazgatási – eljárás hatálya alá. A panasz javaslatot is tartalmazhat.
- A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. A közérdekű bejelentés javaslatot is tartalmazhat.
Ha nyilvánvalóvá válik, hogy a bejelentő rosszhiszeműen járt el, és ezzel bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére utaló körülmény merül fel; másnak kárt vagy egyéb jogsérelmet okozott, adatai az eljárás kezdeményezésére, illetőleg lefolytatására jogosult szerv vagy személy részére átadhatóak.
A bejelentőt – a Panasztörvényben foglalt esetek kivételével – nem érheti hátrány a bejelentés megtétele miatt.
A bejelentő jogosult a személyes adatainak zártan történő kezelését kérni.
A bejelentő személyes adatai csak a bejelentés alapján kezdeményezett eljárás lefolytatása során, annak érdekében kezelhető. A bejelentő személyes adatai csak az eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező szerv részére adhatóak át, amennyiben a szerv annak kezelésére törvény alapján jogosult, vagy az adatai továbbításához a bejelentő egyértelműen hozzájárult. A bejelentő adatai – egyértelmű hozzájárulása nélkül – nem hozhatók nyilvánosságra.
A Türr István Múzeum és Bácskai Művelődési Központhoz érkező bejelentés (a fentebb meghatározott panasz és közérdekű bejelentés együtt) megtehető:
- személyesen Türr István Múzeum székhelyén (6500 Baja, Deák Ferenc u.1.)
- telefonon +36 79 324 173
- postai levélben (6500 Baja, Deák Ferenc u. 1.)
- elektronikus úton a bajaimuzeum@gmail.com e-mail címen.
Az elektronikus úton érkező bejelentésre technikai okok miatt automatikus kézbesítési visszaigazolást nem áll módunkban küldeni, ezért egy válaszlevél formájában igazoljuk a bejelentés beérkezését.
Az azonosíthatatlan személy által tett panasz vagy közérdekű bejelentés vizsgálatát az eljárásra jogosult szerv mellőzi. A beérkezés után megvizsgálásra kerül, hogy a múzeum a közérdekű bejelentéssel összefüggő tárgykörben eljárásra jogosult szervnek minősül-e. Amennyiben nem, akkor a bejelentés 8 napon belül átkerül az eljárásra jogosult szervhez.
Amennyiben a múzeum eljárásra jogosult, a múzeumigazgató kijelöli az ügyben eljáró ügyintézőt.
Az eljáró ügyintéző érdemi vizsgálatot folytat le az ügyben. A Panasztörvény 2/A §-a, és a 3§ (3a) bekezdése tartalmazza a vizsgálat mellőzésének, illetve az érdemi vizsgálat nélküli elutasítás eseteit.
A közérdekű bejelentést a beérkezéstől számított 30 napon belül kell elbírálni. A közérdekű bejelentőt az intézkedésről szóban vagy írásban értesíteni kell. Erről írásbeli feljegyzés, jegyzőkönyv készül.
Ha a közérdekű bejelentés alaposnak bizonyul, a múzeum gondoskodik a Panasztörvény 3§ (1) bekezdésébe foglalt intézkedések megtételéről.
A Művelődési Központra vonatkozó jogszabályok
A Művelődési Központ működésének jogszabályi háttere
Magyarország Alaptörvénye
1. Törvények
- 1997. évi CXL. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről;
- 1995. évi LXVI. törvény a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről;
- 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről;
- 2001. évi XXVIII. törvény a lopott vagy jogellenesen külföldre vitt kulturális javak nemzetközi visszaadásáról szóló, Rómában, 1995. év
június hó 24. napján aláírt UNIDROIT Egyezmény kihirdetéséről; - 2001. évi LXXX. törvény a jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról;
- 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról;
- 2006. évi XXIX. törvény a kulturális javak fegyveres összeütközés esetén való védelméről szóló 1954. évi Hágai Egyezmény Második
Kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről és a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról; - 2012. évi XCV. törvény a kölcsönzött kulturális javak különleges védelméről;
- 2012. évi II. törvény a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről;
- 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről;
- 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról;
- 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól;
- 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról;
- 2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzésekről;
- 2000. évi C. törvény a számvitelről;
- 2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről;
- 2007. évi CVI. törvény az állami vagyonról;
- 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról;
- 2007. évi CLII. törvény az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről;
- 2011. évi CXCVI. törvény a nemzeti vagyonról.
2. Kormányrendeletek és határozatok
- 1. 194/2000. (XI. 24.) Korm. rendelet a muzeális intézmények látogatóit megillető kedvezményekről;
- 47/2001. (III. 27.) Korm. rendelet a muzeális intézményekben folytatható kutatásról;
- 345/2012. (XII. 6.) Korm. rendelet az egyes közlekedésfejlesztési projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági
szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről; - 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezésére;
- 388/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a közalkalmazotti pályázatnak a kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szerv honlapján
történő közzétételére vonatkozó részletes szabályokról; - 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról;
- 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről;
- 1311/2012. (VIII. 23.) Kormány határozat a megyei múzeumok, könyvtárak, közművelődési intézetek fenntartásáról;
- 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat és hatásköréről;
- 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről;
- 439/2013. (XI. 20.) Korm. rendelet a régészeti örökséggel és a műemléki értékkel kapcsolatos szakértői tevékenységről;
- 149/2000. (VIII. 31) Korm. rendelet a Magyar Köztársaság Kormánya és az Európa Tanács tagállamai között 1992. január 16-án kelt,
Valettában aláírt, a régészeti örökség védelméről szóló Európai Egyezmény kihirdetéséről; - 496/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról;
- 498/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet a közgyűjteményekben őrzött kulturális javak méltányosságból történő birtokba adásának rendjéről és
a hasznosításukra vonatkozó szerződésekkel kapcsolatos szabályokról.
3. Miniszteri rendeletek és határozatok
- 2/2010. (I. 14.) OKM rendeletet a muzeális intézmények működési engedélyéről;
- 3/2009. (II. 18.) OKM rendeletet a muzeális intézmények szakfelügyeletéről;
- 20/2002. (X. 4.) NKÖM rendelet a muzeális intézmények nyilvántartása szabályairól;
- 19/2010. (IV. 23.) OKM rendeletet a kulturális szakértői tevékenység folytatásának feltételeiről és a kulturális szakértői nyilvántartás vezetéséről;
- 1/2000. (I. 14.) NKÖM rendelet a kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről, követelményeiről és a képzés finanszírozásáról;
- 14/2010. (XI. 25.) NEFMI rendelet a kulturális javak kiviteli engedélyezéséről;
- 45/2012. (XI. 30.) EMMI rendelet a kulturális javakkal kapcsolatos hatósági eljárásra vonatkozó szabályokról;
- 2/1993. (I. 30.) MKM rendelet az egyes kulturális közalkalmazotti munkakörök betöltéséhez szükséges képesítési és egyéb feltételekről;
- 44/2007. (XII. 29.) OKM rendelet a katasztrófák elleni védekezés és polgári védelem ágazati feladatairól;
- 57/2013. (VIII. 7.) EMMI rendeletet a kulturális javak védetté nyilvánításának részletes szabályairól;
- 68/2013. (XII. 29.) NGM rendelet a kormányzati funkciók, államháztartási szakfeladatok és szakágazatok osztályozási rendjéről;
- 51/2014. (XII. 10.) EMMI rendelet a múzeum, valamint az országos szakkönyvtár és a megyei könyvtár éves munkatervéhez szükséges szakmai mutatókról;
- 19/2015. (IV. 2.) EMMI rendelet a múzeumi letétről;
- 13/2015. (III. 11.) MvM rendelet a régészeti lelőhely es a műemléki érték nyilvántartásának és védetté nyilvánításának, valamint a régészeti lelőhely és a lelet megtalálója anyagi elismerésének részletes szabályairól;
- 14/2015. (III. 11.) MvM rendelet a nagyberuházást megelőző régészeti feltárás végzésére jogosult intézmények és a feltárásban alvállalkozóként részt vevő szervezetek akkreditálásának szabályairól és eljárásrendjéről;
- 29/2014. (IV. 10.) EMMI rendelet a muzeális intézményekben őrzött kulturális javak kölcsönzéséről, valamint a kijelölési eljárásról;
- 51/2015. (XI. 13.) EMMI rendelet a muzeális intézmények nyilvántartásában szereplő kulturális javak revíziójáról és selejtezéséről.
4. Egyéb
1. A kulturális javak kiviteléről szóló 2008. december 18-i 116/2009/EK tanácsi rendelet;
2. A fenntartó vonatkozó rendeletei.