Bánáti Tibor Baján született 1925. december 8-án. Szülővárosában végezte elemi, polgári és főiskolai tanulmányait is. 1955–1985 között 30 éven át a bajai József Attila Művelődési Központ alapító igazgatójaként dolgozott. Az általa vezetett közművelődési intézmény számos állami elismerésben részesült. Nyugdíjba vonulása után a Türr István Múzeum munkatársa, gondnoka volt. A Liszt Ferenc Énekkar egyik alapító tagja. Négy évtizeden keresztül szolgálta és képviselte Baja város közművelődési életét. Nyugdíjasként is sokat tett Baja város hírnevéért helytörténeti kutatásaival, publikációival, s a város kulturális, szellemi életének önzetlen támogatásával. Alapító tagja, rendszeres szerzője, majd főszerkesztője volt a Bajai Honpolgár független város- és környezetvédő folyóiratnak, főmunkatársa a Független Délvidék c. hetilapnak. Számos jelentős, helyi kulturális értékeket feltáró és bemutató kötete jelent meg, melyek Baja 18–20. századi építészeti és kultúrtörténeti kincseit foglalják össze. 1999-ben a Bajai Honpolgár szerkesztőbizottságával megkapta Baja város kultúrájáért díjat, 2001-ben Baja város díszpolgárává választották. Az Erdei László Alapítvány Bánáti Tibort 2013-ban a Baja város hírnevéért-díjban részesítette. 2018-ban a város polgárai padot neveztek el az emlékére. Az a lakásához közeli utcai pad lett az emlékhelye, amelyen szeretett üldögélni, és amely őrzi a sok-sok tisztelőjével, ismerősével, barátjával folytatott jóízű beszélgetések emlékét is.
