2026-ban negyedik alkalommal kerül megrendezésre A megértés rétegei közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítés-sorozat. Márciustól júniusig öt alkalommal vetítjük a kortárs magyar filmművészet jeles alkotásait, melyekkel a közönség mind szélesebb rétegeit kívánjuk megcélozni. Az estek különlegessége, hogy minden alkalommal vendégünk a film egy-egy alkotója, akikkel Teszler Tamás filmes szakember beszélget. Bepillanthatunk a kulisszák mögé, megismerhetjük a mű készítésének körülményeit, az alkotók motivációit, feltehetjük kérdéseinket.
A sorozat március 7-én szombaton 18 órakor indul a REMÉLEM LEGKÖZELEBB SIKERÜL MEGHALNOD:) című film vetítésével. A bemutató után vendégünk Schwechtje Mihály rendező.
Főszereplőnk, Eszter a tinédzserkor megpróbáltatásait a mangák világában elmélyülve igyekszik átvészelni. Saját csapongó érzelmeinek megélése mellett kortársaival is akadnak problémái. A nehézségeket csak tetézi, amikor az általa rajongott angoltanár egy nap váratlanul távozik az iskolából… Az első magyar tini thriller egy online zaklatásba forduló szerelem történetét dolgozza fel.
A mű nagyon aktuális témát boncolgat, hisz a digitalizáció térhódításával mind szélesebb körben terjed a cyberbullying, vagyis az internetes zaklatás, melynek elsődleges elszenvedői a fiatalok.
Helyszín: Bácskai Művelődési Központ (Szentháromság tér 3.)
Részvétel díjmentes
