Április 4-én 19 órától ismét közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítésre várjuk Önöket. A megértés rétegei – magyar filmklub 2023-ban és 2024-ben már több hazai kortárs alkotást, játékfilmet, drámát, vígjátékot, dokumentum- vagy épp fikciós filmet hozott a bajai közönségnek. Az estek különlegessége, hogy minden alkalommal vendégeink az alkotók, akikkel szakmai és kötetlen beszélgetés folyik. Az idei évben újabb öt alkotást hozunk el január és május között.
Programsorozatunk negyedik alkalmával Dér Asia dokumentumfilmjét, a Nem halok meg című alkotást mutatjuk be.
Te mit tennél, ha megtudnád: olyan betegségben szenvedsz, amit csupán az emberek 5%-a él túl?
Einspach Gábor sikeres galerista és kortárs műgyűjtő, a budapesti művészeti világ egyik meghatározó szereplője. Számára nincs legyőzhetetlen akadály, egyedül érte el mindazt, ahol a jelenlegi életében tart. Amikor megtudja, hogy hasnyálmirigyrákban szenved, nem omlik össze. A betegségben nem a tragédiát látja, hanem a lehetőséget a teljes újrakezdésre. Miközben folytatja a fizikailag őt egyre jobban igénybe vevő kezeléseket, megpróbálja újraértelmezni a saját életét, valódi céljait, és a gyerekeivel, valamint a teljes környezetével való kapcsolatot.
Dér Asia filmrendező a kezelés legelejétől fogva követi Gábor mindennapjait, egy különleges ember szellemi és fizikai vívódásainak legmélyére ásva ezzel. Vajon teljesíteni tudja Gábor a kitűzött céljait?
Nem halok meg magyar dokumentumfilm, 92 perc, 2023
Vetítés után a rendező, Dér Asia Teszler Tamás filmes szakember beszélget.
Időpont: április 4. 19 óra
Helyszín: Bácskai Művelődési Központ (Szentháromság tér 3.)
Belépés díjtalan.
A program a Nemzeti Kulturális Alap Filmművészet Kollégiumának támogatásával, valamint a Bajai Múzeumbarátok Köre Alapítvány közreműködésével valósulhat meg.
